A migráció és annak emlékei a modern Magyarországon 2015-ig

Magyarország társadalma meglehetősen heterogén, amelyből hiányoznak mind a gyarmati történelmi tapasztalatok, valamint a különböző etnikai csoportok nagyszámú bevándorlása. A bevándorlásra ismérve következésképpen egyfajta a faji jelleg, amely Magyarországon viszonylag nagyfokú idegengyűlölet is jelent.

A még élő magyar társadalom legrégebbi migrációs élménye a szovjet megszállás elleni 1956-os sikertelen magyarországi felkelést követő tömeges kivándorlás. ’56 még mindig központi szerepet játszik a magyar nemzeti érzésben: a három fő nemzeti ünnep egyike október 23-a, a magyarok bátorságának és szabadságszeretetének emléknapja. Ezen a napon a kormány és az ellenzéki oldal is egész napos politikai demonstrációkat és kommunikációs kampányokat tart. Az alábbiakban az 1956-os magyarországi kivándorlásról adunk rövid összefoglalót, többek között Gödri (2014) beszámolói alapján.

1949 és 1956 között hivatalosan korlátozták a migrációs mozgást, bár magyarok ezrei lépték át illegálisan az erősen militarizált osztrák határt. A Sztálin halálát követő általános reformsorozat részeként 1956 tavaszán jelentősen megkönnyítették az útlevéllel rendelkezők számára a be- és kiutazást. 1956 októberében azonban kitört a szovjet uralom elleni forradalom, és az osztrák határt három hónapra megnyitották. Hablicsek és Illés (2007) becslése szerint a nyitott határok e rövid időszaka alatt 176 000 ember hagyta el Magyarországot, akiknek több mint fele budapesti lakos volt. A kivándorlók kétharmada férfi volt, és közel 80 százalékuk a 15-39 éves korosztályba tartozott. Az összes (engedélyezett és nem engedélyezett) kivándorlás a teljes államszocializmus időszaka (1945-1989) alatt mintegy 430 000 főre becsülhető (Tóth, 1997). Az 1980-as években, két évtizeddel az után, hogy Magyarország elvesztette szabadságharcát, és Kádár János „enyhébb” uralmának megszilárdulását követően, radikális politikai és társadalmi átalakulás kezdődött a délkelet-európai régióban. Ez sokféleképpen hatott Magyarországra, azonban ennek legszembeötlőbb jellemzője az volt, hogy a nemzetközi migráció fokozódott. Az 1980-as évek végétől Magyarország egy nagyon alacsony migrációs rátával rendelkező zárt országból jelentős bevándorlással és tranzitmigrációval rendelkező országgá vált. Ezen kívül az állampolgárok szabad külföldre utazási jogának bevezetése miatt (1988 januárjában) az elvándorlás is jelentős mértékűvé vált. A bevándorlók többnyire a szomszédos országokból érkeztek Magyarországra, különösen Romániából, ahol az elnyomó Ceauşescu-rezsim utolsó éveiben, 1988-90-ben tömeges illegális migráció (vagy a megengedett tartózkodási idő túllépése) indult meg a magyar határon (Gödri – Tóth 2010).[1]

Ezzel párhuzamosan, különösen az 1990-es és 2000-es években, a szocializmus összeomlását követően Magyarországon is megjelentek a nem európai bevándorló csoportok, elsősorban a kínaiak és kisebb mértékben számos közel-keleti nemzetiség. Többségük kisvállalkozó volt, akik hasznot húztak az összeomló szocialista gazdaságból, és sikeres új vállalkozásokat alapítottak, különösen ruházati boltokat és gyorséttermeket. Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy Magyarország soha nem volt és ma sem a migránsok és menekültek egyik fő célországa. Mivel azonban a Balkánról Nyugat- és Észak-Európa felé vezető leggyorsabb útvonalon fekszik, az ország tranzitországként fontos szerepet játszik a migrációban.

Fotó: Shutterstock

[1] A bevándorlók többsége magyar nemzetiségű volt. Emellett Ukrajnából, Jugoszláviából és annak utódállamaiból is több ezer magyar nemzetiségű ember költözött Magyarországra. A balkáni háború kibontakozásával a nem magyar nemzetiségű, volt jugoszláv állampolgárok (bosnyákok, szerbek és albánok) is érkeztek Magyarországra és kértek menedékjogot (Póczik et al 2008).